Vizesnyolcas

 Két éve, amikor Amerikában jártam, sokszor elképedtem azon, hogy mi mindent el lehet adni az embereknek. A legmulatságosabb, amivel a Universal Studios-ban találkoztam, a lényegében teljesen haszontalan, 20 dolláros kis műanyag varázspálca, melyet mint a cukrot vette a hömpölygő tömeg, csupán azért, mert azt írták rá: Harry Potter varázspálcája.

 Voltak idők, amikor még nem lepte el a reklámpszichológusok által tudatosan felépített jelmondatok, szlogenek, képsorok hada az elménket. Abban az időben nem volt szüksége az embereknek sok mindenre, melyért a ma lélegzők sokasága törtetve halad a vásárlótérbe. Érdemes megnézni a vegyiáru részlegeket és elgondolkodni azon: ezekre vajon tényleg szükségünk van?! És azt sem árt átgondolni: mindezek használata milyen mértékben terheli le Földünk ökoszisztémáját.

 Húsvétkor a szentendrei Skanzenben járván szembesülhettem azzal, hogy nem is olyan rég, még képesek voltunk vegyszermentesen élni. Az agyagból, szalmából és vízből készített vályogházakbe belépve megfogalmazódott bennem a kérdés: vajon miként takarították ezek padlóját a közelmúltban élő háziasszonyok. Megtudtam, hogy a következőket használták:

• egy lyukas kanna
• víz
• seprű
• marhatrágya.

 A lyukas kannában lévő vízzel fekvő nyolcasokat rajzoltak a házak padlójára. A végtelen szimbóluma így hozta be mindennapjaikba a Föld és Ég kapcsolódását. Esetenként marhatrágyát is kevertek a vízbe, mert eredetileg is ezzel készítették a vályogott, így néha frissítették. Aztán a szoba négy sarkából sepertek  a középpontja felé. Miután végeztek, a seprűt nyelével lefelé fordítva támasztották a falnak, ezzel is távoltartván az ártó szellemeket.

 Marhatrágya nélkül én is kipróbáltam ezt a fajta takarítási módot, megidézvén egy olyan kort, amikor még meghajoltak az emberek a természet nagysága előtt.